Zarándok Amerikában

Hát ma nincs jó napom. Joe-val megbeszéltünk tegnap este egy találkozót az egyetemnél. Elég sokat magyarázta, végül mégis rossz helyre mentem. Se a cetlit nem vittem el, amire felírtam, se a telefonszámot, se a telefont. Most nagyon mérges vagyok.

Szépen süt a nap de hideg van. Én a nagy pulóvert is felvettem, egyesek mezítláb, jézuspapucsban...

Este. Nagyon megnyugodtam. Azért is, mert végre beszéltünk, de azt érzem, átestem egy tűzkeresztségen. Vacsora volt, Ingrid és Henry is jelen. Már előzőleg több alkalommal is filozófáltunk. Beszéltem a fordításról, meglátásaimról, terveimről. Említettem, hogy Dávid Ferenc elméletét szeretném ismertetni a modern szelf-elmélet tükrében. Érdekelték őket a részletek, de ezeket általában elhárítottam: "Nem mennék most bele, majd következőkor." Bosszúsan nevettek rajta.

Ezen a vacsorán viszont nem hagytak olyan könnyen hárítani. Családi történetemről és elveimről is faggattak. Mind kényesebb kérdések következtek, de most álltam az ostromot. "Árpádnak érdekes meglátása van" kezdi Don, "és ebben van valami. Szerinte a UUA-nek az a problémája, hogy nincs egy egyesítő krédója, mint a magyar unitáriusoknak." "Akkor alkotni kell egyet." "Árpád ezen dolgozik." "Teológiai krédóra gondoltál?" kérdezték tőlem. "Nem. A teológiának tulajdonképpen lejárt az ideje", mondtam. "Akkor mire?" kérdi Henry. "Pszicho-filozófiára" vágtam rá. Nevet a társaság: "Na, ezt megkaptad Henry!"

Végül a legnehezebb kérdés: az istenhit. Ezzel gondok vannak, mondtam. "De hát Isten minden..." - így Ingrid. "Igen, ez egy szép filozófiai megfogalmazás. De a gyakorlatról van szó. Ne feledkezzünk el az iszlám fundamentalizmusról: az is Istenről szól..." Elhallgattunk. Patricia mentette a helyzetet, áthívott a nappaliba kiránduló képeket nézni.

Nehezen tértem magamhoz, de úgy tűnt Henry-nél nyertem pár jó pontot. Búcsúzáskor melegen mondta: "Szívesen látunk egy vacsorára. Megbeszéljük Isten pszicho-filozófiai értelmezését."