Zarándok Amerikában

Julie értem jött fél tizenkettőkor és elvitt egy közeli kávézóba. Palacsintát rendeltem. Alma- és körtedarabok voltak benne, valami fehér édes szószban (talán tejföl), porcukorral, és valami barna édes szósz a tetején (talán csokoládé, vagy valami hasonló). Nagyon jó volt. Ilyent otthon is lehet csinálni.

Julie szociális munkás, utoljára egy háborús veterán otthonban dolgozott. Érződik, hogy ő a keleti filozófiák híve. Már két éve nyugdíjas, júniusig még aktív volt, de most csak thai chi-t tanul egy keleti harcművészetekkel foglalkozó intézményben. Megmagyarázom a szentháromságot a szelf-elmélet alapján.

Sétáltunk a környéken, Julie megmutatta hol lakott, míg diák volt. 4 lánnyal béreltek egy házat. Két kört is tettünk. Julie mesélt régi családi vitáiról, reménytelen nagybátyjáról, aki a hatnapos teremtést szószerint értette. Meséltem a kommunizmus ingyenes rendszeréről: borítékok zsebekbe dugdosásáról.

Itthon összeszereltünk egy polcot Donnal. Jó lett!

Vacsora közben beszélgetünk. Don és Patricia családi történeteikről mesélnek. Felismerés: mindenki örökölte és viszi tovább bizonyos mértékben a saját nemzeti örökségét ösztöneiben. Ugyanakkor, részben már elszakadtak tőle, ezért keresnek két irányban: a szerteágazó gyökerek és egy közös identitás fele. Amerikában nincs európai értelemben vett "nemzet". Ez a szó itt mást jelent.

Este megnéztük Patricia kedvenc filmjét: "Driving Miss Daisy". Egy idős gazdag zsidó nőről szól, aki kilencvenen túl beleszeret a szintén öreg néger sofőrjébe. Nagyon kedves film!