2009. november 11., szerda

Dolgoztam Dávid Ferencen, még mindig van 20 oldal. Elfáradtam. Szépen sütött a nap, kettőkor vettem a gépet és kimentem. A Broadway-en lámpaoszlopnak dőlve "fiatal" pár. Férfi háttal az oszlopnak, nő a nyakában. Hetvenen túl vannak.

Begyalogoltam a központba a parton végig. Csináltam egy pár képet. Megfigyeltem hogy megy át a hajó a Steel Bridge alatt. Egy másik híd alatt fiatalok tanyáztak, ott aludtak. Hajléktalanoknak gondoltam, de teljesen normálisan néztek ki, rendes ruhában voltak, mikor kimásztak a hálózsákból. Az egyik ott ült benne és telefonált. Egy csoport fiatal lány, egymást ölelgetik, nadrágja egyiknek a feneke alatt. Itt ez a löttyedt nadrág divat, főleg a néger gyerekek szeretik, a térdénél van a lába köze. De ennek a lánynak a feneke alatt volt a dereka, kezében cigi, egy másik lány nyakában. Mind tinédzserek.

A központban járkáltam azokon a helyeken, ahol együtt voltunk. Felfedeztem, hogy eddig szét se néztem hol vagyok. Csak most kezdtem körülnézni, igazán érzékelni a hangulatot. A főtéren néhány nagy szakállú csöves pasas hancúrozott, sikoltozott három 5 éves forma gyerekkel. Nem értettem. Nagy vihar közeledett, felültem a MAX-ra.

Amikor leszálltam kezdett esni, bementem a Lloyd Centerbe. Rengeteg fiatal, 13-17 éves, amolyan pláza-gyerekek. Nagyon színesek, a bőrük is, a hajuk is, a ruhájuk is. Csak elvétve lehet látni egy-egy "normális kinézetű" embert. Mindannyian a földből élünk. A korcsolyapályán sokan korcsolyáztak, oktatás is volt kicsiknek.

Útközben mind az járt a fejemben, hogy valami nem stimmel, nagyon kényelmetlen ez a helyzet. Elhatároztam, hogy ezután többet fogok bepótolni. Veszek magyar kolbászt.