Zarándok Amerikában

Elmentem a fodrászhoz. Vagy inkább fordítsuk borbélyműhelynek, mert így hívják: barber shop - mint régen Ajtán a "Borbély" Gyuszi bácsiét... Piros-kék-fehér csigavonal mintájú henger forog a bejáratnál - ebből ismered meg őket. A Broadway-en volt, mindig előtte jöttem-mentem. Szimpatikus volt a fodrász, ahogy ott dolgozott. Most beültem. Igazi régi műhely: kopott, patinás székek, mellettem kopott gitár, második világháborús témájú magazinok, gyökérből faragott tárgyak egy polcon. Több évtized emlékei. A "borbély" viszont épp az ellentéte: kedves fiatal nő. Mikor rám kerül a sor megkérdezi: milyen név alatt vagyok bejelentve. Mondom: nem vagyok bejelentve, Magyarországról jöttem, életemben először vagyok amerikai borbélyműhelyben. Jól van, semmi gond.

Felülök a magas székre - háttal a nagy tükörnek, szemben egy kissebbel a falon. Nézegetem az érdekes gyűjteményt, ami - kiderül - az előző tulajdonosé. Ciri három hete vette meg a műhelyt a 80 fölötti öregúrtól. Kaliforniából költözött át. A barátja egy atomerőműnél dolgozik. Elbeszélgetünk. A villanyborotvával lenyírja a nyakamból a szőrt, majd meglepetésemre a hátamról is: benyúl, amennyire az ing engedi. (Később megnéztem: szépen látszott a "majóm" körvonala.) 14 dollár. Ideadja a névjegykártyáját, mondja beugorhatok máskor is. Jól van. Kihúzom én azt a pár hetet ezzel a frizurával. Azért integettem neki, mikor arra jártam...

Vacsora Ingrid-el és Henry-vel. Érdekes volt, nagyon vékony spagetti, valami fehérrel (talán túró) a tetején, mellette főtt rókagomba és egy szelet paradicsom dísznek. Külön természetesen a saláta. (Megjegyzés: vegetáriánus vacsora Patricia kedvéért.) Szerencsére volt kis kenyér is.