Ma tettem egy nagy túrát biciklivel. Elmentem addig a hídig, ami átvisz Vancouverbe. A hídról visszafordultam, bementem megint a városba, átmentem a Broadway hídon, ott köröztem az utcákban, majd valahol a templom környékén lementem a folyó felé, átmentem a Burnside hídon (az a felnyílós), ott is össze-vissza az utcákban, majd kilyukadtam a Lloyd Centernél. Ez körülbelül 35 kilométer lehetett, el is fáradtam, mert sokat kell hegyre nyomni. Nem tudom mi van: vagy én vagyok gyenge, vagy a bicikli nehéz, de mindenki elkerül. Ezek a portlandiak nagyon nyomják...Ma még mindig tartott az a rossz hangulatom, de este vacsora közben történt valami, és egészen kiderült, feloldódtam, most már közelebb jött ez a világ... Este kimentem egyet sétálni fél kilencig, utána leültem Don-al és Patriciával tévézni. Érdekes tudományos dokumentumfilm volt egy törökországi négykézláb járó családról (handwalkers)...
Ma vacsora: leves keksszel. Utána sült csirkemell, mellé egy sült krumpli félbe vágva, a bele ki volt vájva, krumplipürének kikeverve, majd ismét visszatöltve és megint megsütve. Az nagyon finom volt, majd kipróbáljuk. Mellé savanyúságnak alma darabkák reszelt murokkal és tőzegáfonyával (cranberry) és azt hiszem az egész kevés majonézben. És persze az elmaradhatatlan fahéj rajta... Utána viszont finom desszert: tejben főtt kókuszreszelék, tojás sárgával, stb. (flan). Ez pont olyan volt, mint a vanília puding. Mondtam Patriciának, hogy ezt megnézem következőkor hogy csinálja.
Ma délután olyan csokis-müzlis energia-szeleteket csinált, ott láttam az asztalon, mikor visszajöttem a biciklizésből, és mellette egy kalapácsot. Vacsoránál meg is kérdeztem: "Láttam sütit csináltál kalapáccsal..."
Patrick írt, meghívott a péntek esti táncleckére 6 órától, a Vancouver-i egyháznál. Elmondta, hogy a gyülekezetük modernebb mint a belvárosi, ami hagyományosnak számít Amerikában. Ők inkább buddhisták, kevésbé keresztények. Elküldte a honlap címét is, ő a "Music Director".
